A bukaresti vonaton egy fülkében utaznak a góbé katona, őrmestere, egy idősebb nő és egy szemrevaló lány. Predeál után a vonat egy hosszú alagútba fut be. A fülke elsötétedik. A csendben csókcuppanás hallatszik, majd nagy pofon csattan. Hamar újra világos lesz. A négy utas úgy ül, mintha mi sem történt volna, de mindegyik azon gondolkodik, ami a sötétben megesett.
- Rendes a lányom - így az asszony. - Megcsókolták, de lekent a pimasznak egy kiadós pofont.
- Anyám a sötétben is vigyáz rám - véli a lány. - Meghallotta, hogy megcsókoltak, és jól helybenhagyta a szemtelent.
- Fene szerencséje van ennek a góbénak - bosszankodik az őrmester. Ő csókolja meg a lányt, és én kapom a pofont.
- Ügyes voltál, Áronka - gondolja magában a Hargita szülötte. - Megcsókoltad a fehérnépet, és ennek a vadbaromnak is kiosztottál egyet.